Aktuális 

Császármetszés után hosszabb a felépülés

csaszarmetszes_1

Magyarországon ma minden harmadik-negyedik édesanya számíthat arra, hogy császármetszéssel segítik világra a gyermekét. Az életmentő beavatkozás biztonságosan alkalmazható, mégis nagy hasi műtétnek számít, amelynek ritkán ugyan, de lehetnek szövődményei. A gyermekágyas időszak igen hasonlóan zajlik majd, de a műtét után valamennyivel hosszabb felépülési időre számíthatsz, és több lelki és fizikai támogatásra lesz szükséged.

Ma már a császármetszés olyan megszokottnak számít, hogy nem is igen gondolunk bele, mi történik közben az édesanyával és a gyermekkel. Ilyenkor a kisbaba megszületéséhez nem csak a bőrön és a hasfalon kell bemetszést ejteni, hanem az izmokon és természetesen magán a méhen is. Közben a műtétet végző orvos a hólyag és a belek közelében dolgozik. Ha ezek a szervek – akár egy véletlen mozdulat következtében - károsodnak, akkor erős vérzés és fertőzés alakulhat ki.

Műtét után
A császármetszés utáni szövődményekkel részletesen foglalkoztunk már egyik cikkünkben, összességében azt mondhatjuk, hogy valamennyivel nagyobb kockázatot jelent a műtétes szülés és ezért utána is több körültekintésre lesz szükség. Jobban oda kell figyelni a gyermekágyas vérzés mennyiségére, a has fájdalmára, a láz jelentkezésére, a műtéti heg gyógyulására, a belső, szöveti összenövések megakadályozása érdekében a mozgás és a pihenés megfelelő arányára.
A kórházakban a császármetszés után az édesanyákat gyakran hosszabb ideig tartják megfigyelés alatt, hogy időben észrevehessék az esetleges szövődményeket. Epidurális és spinális érzéstelenítés után bizonyos ideig csak feküdni szabad és ez azt is jelenti, hogy az újszülött ellátásához a kismamának mindenképpen több segítségre lesz szüksége. A második napon azonban már a császármetszéssel szült édesanyát is arra kérik, hogy álljon fel és mozogjon egy kicsit, épp az összenövések, a vérrögképződés megakadályozása, a bélmozgás elindulása miatt. Ez egyáltalán nem lesz egyszerű, leginkább azért, mert felülésnél, felállásnál és a lépéseknél a hasizmainkat használjuk, amelyek most különösen fájdalmasan húzódnak meg. Eleinte csak lassan és óvatosan fogsz tudni mozogni, de minden egyes nappal javulni fog az állapotod, egyre könnyebben tudsz majd felülni, járni, mozogni. Fájdalomcsillapítót is kérhetsz, ezek között már vannak olyanok, amelyeket szoptatás mellett is lehet szedni. Műtétes szülés után arra is számíthatsz, hogy egy vagy két nappal több időt kell kórházban töltened. Az utolsó napon szokták eltávolítani a varratokat, (ha nem felszívódó varratokkal dolgoztak) ezután lényegesen javulni fog a közérzeted, mert a hegek fájdalmát mozdulásnál a varratok már nem növelik.

Gyermekágy
A gyermekágyas időszakban császármetszés után különösen figyelned kell arra, hogy ne erőltesd meg magad. Nem vihetsz a gyermek súlyánál nagyobb terhet! Hallgass a tested jelzéseire és csak annyit mozogj, amennyit nagyobb megerőltetés nélkül elbírsz. Lehetséges, hogy nem érzel majd határozott fájdalmat, a mozdulatok azonban sokáig nehézkesek maradnak, a hasizmodat csak korlátozottan tudod használni. Jó, ha a kisbaba ápolásán kívül minden más teendő elvégzésére segítséget kérsz. A házimunka legalább az első hat hétben más feladata legyen! A baba körüli teendőket is próbáld a lehető legpraktikusabban megszervezni. A kicsivel legyetek közel egymáshoz, és tegyél minden babaellátáshoz szükséges eszközt a kezed ügyébe. Mozogni, felállni ugyanakkor nem tilos, sőt, bizonyos mértékig feltétlenül szükséges. Ennek mennyisége is növekedhet az idő múlásával.

csaszarmetszes_2

A hasad még sokáig majdnem akkora lesz, mint a szülést megelőzően, ez lassan kezd majd visszahúzódni. A haskötő alkalmazásáról megoszlik a szakemberek véleménye. Egyesek szerint érdemes megtámasztani a hasfalat, mert ezzel könnyítjük a dolgát, mások szerint viszont épp ezzel szoktatjuk le a mozgásról és lassítjuk a regenerálódás folyamatát. Amíg a műtéti seb be nem gyógyul, cseréld a kötést rendszeresen és tartsd tisztán a heget. Ilyenkor érdemes olyan bugyit választanod, amelyik nem vágja ketté a sebet és ezzel nem okoz plusz, felesleges fájdalmat. Ha már begyógyult a seb, akkor használhatsz hegesedés elleni krémet, ami gyorsítja a gyógyulást és halványítja a műtét helyét. Gyógyulás közben érdemes figyelni minden szokatlan tünetre. Ha valahol bőrpír keletkezik, ha belázasodsz, vagy ha vérrögöt, duzzanatot, gennyesedést tapasztalsz, haladéktalanul fordulj orvoshoz! Ajánlatos rostban gazdagabb ételeket, több gyümölcsöt és zöldséget, teljes kiőrlésű gabonából készült kenyeret fogyasztanod, mert a műtét után a belek működése lelassul. A rostbevitel hatására viszont az emésztőrendszer működése újra felélénkül.

Szoptatás
Császármetszés után ugyanolyan sikerrel indulhat meg a tejelválasztás, mint természetes szülést követően. A hormonrendszernek épp úgy át kell állnia a nem terhes állapotra. A szoptatás sikerességét sokkal inkább befolyásolja, hogy az édesanya és az újszülött együtt van-e, a kicsi szophat-e akkor, amikor erre ösztönösen készen áll, vagyis éri-e elegendő inger az anyamellet. Ha a kicsit elválasztják az anyától és ezért nem tudja jelezni, hogy mikor éhes és a kórházi „szoptatási időben”, amikor az anyának kihozzák, épp alszik, akkor ez a fajta egymásra hangolódás nem tud kialakulni. Ha viszont mindvégig együtt lehettek, akkor a kolosztrum (előtej) termelődése után a tej elválasztása hamarosan megkezdődik. A császármetszés után azonban értelemszerűen több segítségre lesz szükséged, kell valaki, aki a kicsit felveszi és melléd teszi, amikor te még csak feküdni vagy képes.

Lelki nehézségek
A császármetszés lelki feldolgozása is nehézséget jelenthet olykor. Különösen akkor lehet ez így, ha természetes szülésre készültél és váratlanul mégis műtét lett belőle. Előfordulhat, hogy gyötörni kezd a lelkiismeret, mert úgy érzed, nem voltál „elég jó anya”, nem tudtad megszülni a gyermeked. Ezek az érzések jelentkezhetnek tudatosan és tudat alatt is, megjelenhetnek az álmaidban, vagy abban, hogy sokáig csak ekörül járnak a gondolataid. A környezetedben élők, talán még a családod tagjai sem értik, hogy mi a bajod, hiszen „egészséges kisbabád született”. A legjobb, ha olyan, tapasztalt, többször szült édesanyának, barátnőnek vagy segítőnek meséled el a történetedet, aki meghallgat és megért, nem tesz „kritikai” megjegyzéseket. Találhatsz olyan csoportokat is, ahol kifejezetten a szülésélmény feldolgozásával foglalkoznak. Mindenképpen érdemes azonban tudatosítanod magadban, hogy a történtekben a kórházi rutinnak is döntő szerepe van, valamint azt is, hogy a szülés módja nem egyfajta anyai teljesítmény. Természetesen akkor is jó anya vagy, ha a gyermeked császármetszéssel jött a világra.