Aktuális 

Kisgyerekkel a karácsony bűvöletében

karacsony_11

Mikor gyermekeink először pillantják meg a csillogó karácsonyfát, elnémulnak az ámulattól. Talán ezeknek az estéknek a hangulatára idős korukra is emlékezni fognak. Szülőként mi már nem is annyira a fában és az ajándékokban, hanem bennük gyönyörködünk, a csodát gyermekeink csillogó szeme jelenti. A mi örömünk az ő feltétlen hitük és bizalmuk, hogy a Jézuska eljön és megajándékoz mindannyiunkat. Velük együtt ilyenkor mi is néhány órára kisgyerekké változunk.

A karácsony az európai kultúrkörben az egyik legfontosabb ünnep. Nem csak Jézus születése kapcsolódik hozzá, hanem a napforduló is. Az év leghosszabb éjszakája már a kereszténység előtti ember fantáziáját is megmozgatta, így számtalan mítosz és barbár szokás kötődik az adventi időszakhoz is, nálunk például a Luca napi boszorkányságok.
A mai ember számára kevés szokás maradt ezekből igazán élő. A szülő feladata, hogy minden évben tartalommal, igazi értékkel töltse meg a kereszténység legnagyobb ünnepét, olyan élményekkel, amelyekre érdemes lesz majd felnőttként is emlékezni.

Fontos az ajándék
- Míg egy egészen kicsi gyerek fantáziáját maga a csillogó karácsonyfa fogja meg, addig az óvodások számára már sokkal inkább az ajándék a fontos – magyarázza Gombos Bernadett, gyermekpszichológus. - Nem szabad ebből nevelési kérdést csinálni. Igenis, fontos az ajándék, ez az ünnep lényege számukra. De persze a hangsúly minden családban máshol és máshol lehet és ez nem baj. A karácsonyi ünnep hangulata olyan lesz, amilyenné a család formálja, vagyis olyan, amilyen maga a család. Ha a családtagok máskor is örömmel vannak együtt, névnapok, születésnapok alkalmával például, ha nincsenek közöttük alapvető konfliktusok, akkor karácsonykor sem lesz ez másképp, és valószínűleg sikerül megteremteniük az ünnepi hangulatot. Ha viszont konfliktusok vannak közöttük, akkor pusztán attól, hogy ünnep van, a személyes problémák nem fognak megoldódni, talán csak félre lehet tenni őket egy időre. Mindenképpen más lesz a karácsony egy vallásos közösségben és más ott, ahol nem hisznek Jézus születésében. A vallásos családokban talán könnyebben átszövi ezeket a napokat a bibliai történet hangulata.

karacsony_2

Hogyan készül a varázslat?
Kisgyermekes anyaként biztos te is lelkesen készülődsz a karácsonyra. Ilyenkor az egész család érzi, hogy mennyire fontos a kicsinek a varázslatos karácsonyi hangulat, a rengeteg meglepetés. A rokonság ilyenkor tényleg összefog, és te is megtapasztalhatod, hogy egész más lesz az ünnep hangulata, mint korábban, mint gyermek nélkül. Nem lehet tagadni ugyanakkor azt sem, hogy mindez elég nagy erőfeszítést és összehangolt munkát kíván mindenkitől. Az apróságok csillogó szeméből azonban remény és várakozás sugárzik, és ez erőt ad mindenkinek. Jó, ha megosztod a feladatokat, mert lesz belőle bőven. Nem csak az a dolgunk ugyanis, hogy beszerezzük az ajándékokat, hanem az is, hogy otthon varázslatos hangulatot teremtsünk, megvegyük, és feldíszítsük a fát, megfőzzük, elkészítsük az összes olyan ételt, amiről mi magunk is azt gondoljuk, hogy enélkül nem karácsony a karácsony.

A készülődésnek vannak olyan részei, amelyekbe már bevonhatjuk a gyermekeket is, másokat azonban a meglepetés miatt muszáj titokban tartani. A szenteste megszervezése jelentheti a legnagyobb fejtörést, de némi találékonysággal ezt is megoldhatod. Míg egyikőtök a fát díszíti, addig a kicsivel a másik karácsonyi sétára indulhat, hogy meglessék, melyik ablak mögött csillog már a karácsonyfa, hová érkezett már meg a Jézuska. Be lehet térni egy-két templomba is, sokban már áll a betlehemi jászol. Segítségül hívhatjuk kisgyerekes ismerőseinket, rokonainkat is, és szervezhetünk egy kis baráti találkozót arra az időre, míg otthon a varázslat elkészül. Ahhoz, hogy mindez ne igazi próbatétel legyen a számodra, jó előre meg kell szervezni mindent.

karacsony_33

Tanítsd meg adni!
- A karácsony körüli időszakot felhasználhatjuk nevelési célokra is – magyarázza a pszichológus. - Míg szenteste azt tapasztalhatják meg, hogy ajándékot kapni jó, addig adventkor azt is megértethetjük velük, hogy legalább ekkora öröm adni is. Ők maguk is összekészíthetik megunt, de még használható játékaikat a szegény gyerekeknek. Ezeket be lehet csomagolni és el lehet küldeni különféle segélyszervezeteknek. A kicsik szinte soha nem kérdezik meg, miért nem hoz ezeknek a gyerekeknek a Jézuska ajándékot, miért kell külön megajándékozni őket. A szenteste kapott meglepetés öröme ugyanis jóval nagyobb annál, minthogy ezek a kérdések megfogalmazódjanak. Az advent egyébként a várakozás ideje. Egy gyerek számára talán nincs is nehezebb próbatétel ennél, éppen ezért ez az időszak alkalmas lehet arra is, hogy megtanítsuk neki azt, hogy az időt nem túlélni kell, hanem megélni, mert az idő maga az élet.



karacsony_4

Jótett helyébe
Talán nem könnyű megbarátkozni a gondolattal, de karácsonykor a varázslat már rajtunk, felnőtteken múlik. Az ünnepben az lesz benne, amit mi belerakunk és a gyermekeink ezt tanulják, ezt őrzik meg maguknak. Minden egyes karácsony az összes munkájával és előkészületével lehetőség arra, hogy újra megteremtsük (magunkban is) a csodát és ismét közel vagy még közelebb kerüljünk egymáshoz. Ha egy csomagba zárt ajándékkal kicsit a szívünket is képesek vagyunk odaadni, ha csak egyetlen (szent) estére is, azzal valójában varázsolunk, hiszen a mesék tanítása, hogy jótett helyébe jót várj, igaz! A lélektan is úgy tudja, hogy mindig azt kapjuk vissza, amit adunk. És ha jót adunk, jót várhatunk cserébe - legfőképp a gyermekeinktől!