Beszéd fejlődése - az első szavaktól a mondatokig

2018. október 10.

„Mikor kezdett el beszélni a gyermeked? Mi volt az első szava?” Ugye ismerősek ezek a kérdések? A legtöbb anyuka tudja, hogy a beszédfejlődés, ahogyan a mozgásfejlődés is, állandó téma. Aki eddig feszengve válaszolt a kérdésekre, azok most megnyugvást találnak,hiszen cikkünkben végigvesszük a főbb fejlődési szakaszokat.

A beszédfejlődés főbb állomásai

Általánosságban elmondható, hogy a babák 6-8 hetesen kezdik el próbálgatni a hangjukat, gőgicsélnek, vagy sikongatnak.

3 hónaposan már lelkesen gyakorolnak. Ilyenkor még minden nyelvre ugyanolyan fogékonyak a babák, vagyis a gügyögésükben még egészen furcsa hangok is hallhatók. 6 hónapos kortól már csak az anyanyelv hangjait próbálgatják, amiket állandóan hallanak.

Hét és tizenkét hónapos kor között a kisgyermek gügyögése lassan szavakká alakul, sokszor fogja mondani például azt, hogy “gaga”. Körülbelül kilenchónapos korában lesz képes értelmezni a gesztusokat, és rámutat arra, amit akar. Egy éves korukban már sok szót megértenek és egy vagy két szótagos szavakat is mondanak. Általánosságban elmondható, hogy a lányok általában előbb kezdenek beszélni, mint a fiúk.

Mit tehetnek a szülők?

A beszédfejlődésben meghatározó a környezet szerepe, hiszen a gyerek mindig a környezetét utánozza. Éppen ezért fontos, hogy a szülők minél többet beszéljenek a picikhez, egészen az újszülött kortól kezdve. Az éneklés, a mesélés és a becéző szavak éppolyan fontosak mint az, hogy a kisgyermek megismerje az őt körülvevő világot. Ha például bogárra mutatva mond egy szótagot, pl. bo, erősítsük meg: igen, ez egy bogár. Ne selypítsünk, gagyogjunk, ejtsük tisztán a szavakat!

Mi adhat okot az aggodalomra?

Előfordulhat, hogy a gyermekek nehezebben fejlődnek, ennek pedig bizony vannak előjelei!

Ha 3 hónaposan nem élvezi hallatni a hangját.

Ha 1 évesnél idősebb kislány vagy másfél évnél idősebb kisfiú még nem mondott ki egy szót sem.

Ha 2-2,5 évesen nem kapcsol össze szavakat.

Ha 3 évesen még mindig nem beszél.

Ezekre az intő jelekre érdemes odafigyelni, és ha késik a beszédfejlődés, akkor minél előbb szakember segítségét kell kérni. Megkésett vagy akadályozott beszédfejlődésről általában akkor beszélünk, ha ép érzékszervek, ép intellektus és megfelelő beszélő környezet ellenére sem indul meg a beszéd 3 éves kor után. Ennek főbb tünetei az enyhe ragozási hibák, nyelvi fordulatok nehézsége, grafomotorika terén némi gyengeség. Általában a tünetek 4-8 éves korra teljesen eltűnnek.