Költözés kicsi gyerekkel

2018. július 9.

Egy költözés sok kényelmetlenséggel járhat a család számára. Több előkészületet és nagyobb odafigyelést igényel, ha a családban kicsi gyerek van.

Vannak, akiknek úgy kell mindent összecsomagolniuk, hogy közben mindvégig ott lakik a család. Talán nekik van nehezebb dolguk, hiszen pontosan meg kell tervezni, mely tárgyak azok, amelyeket már elrakhatunk, és mire lesz az utolsó pillanatban is szükség. A gyerek holmijait legszívesebben a legvégsőkig elől hagynánk, de nem biztos, hogy ez a célravezető megoldás. Próbáljunk meg úgy gondolkodni, mintha nyaralni indulnánk. Akkor sem viszünk mindent, csak a legszükségesebbeket.

Könnyebbnek tűnik az a helyzet, ha nyugodtan áthurcolkodhatunk a legfontosabb dolgainkkal, és folyamatosan teremthetünk új otthont, miközben a régit lassanként összepakoljuk. Egészen pici gyerekkel azonban ez a megoldás is rejt problémákat, különösen, ha nincs a gyerekre vigyázó segítségünk, vagy nem akarjuk hosszabb időre otthagyni a gyereket. Feszült lehet a szülő attól, hogy hová tegye a babát vagy a totyogót a rendetlen régi otthonban, amíg ő pakol. Idegeskedhet azon, hogy nem halad eléggé a munkával, mert folyton rá-rá kell nézni a gyerekre. Az esetleges szoptatás szinte kizárt, hogy a kellően nyugodt légkörben történjék – anyatejes babák esetén különösen figyelni kell, mert ez idő alatt lecsökkenhet a tej mennyisége a stressz miatt.

A legjobb tehát mégis az, ha segítséget kérünk erre a nehéz időszakra. Akár egy-egy babakocsis sétára, akár a pakolandó lakásba is hívhatunk egy kedves ismerőst, aki kicsit megkönnyíti a szülő dolgát.

Fontos kérdés még, hogy a kicsi gyerek ragaszkodik a megszokott környezethez, az állandósághoz, hiszen ez ad neki biztonságot. Nyilvánvalóan nem tudjuk ezt az igényét száz százalékosan kielégíteni ebben az élethelyzetben, de törekedjünk a gyerek számára legfontosabb tárgyak folyamatos jelenlétére. Az alvómaci, a kispárna, a kedvenc bögre, a két-három legfontosabb játék végig legyen vele. A babáknak az ágy körüli mikrokörnyezet talán a legfontosabb, azt hamar ki tudjuk alakítani. A tipegőknek a régi kedvencek mellé egy-két új tárggyal kedveskedhetünk, de azokat gondosan válasszuk ki és mutassuk be a gyereknek.

A nagyobbacska gyerekkel már együtt tervezhetjük meg az új életteret. Az óvodásnak, a kisiskolásnak kérjük ki a véleményét, segítsen az új berendezés kiválasztásban, a régi tárgyaknak pedig együtt keressünk új helyet. Mindeközben a költözés során a saját holmiját ő is össze- és kipakolhatja, ebben mi adjunk segítséget neki. Kérdezzük meg arról is, melyek azok a tárgyak, amelyek a legfontosabbak számára, hogy azok mindvégig a közelében lehessenek.

A legfontosabb azonban az érzelmi állandóság, a szülő és a gyerek kapcsolatának stabilitása. Különösen sok gyengédséget és odafigyelést kell kapnia a gyereknek a költözködés idején. Mindenképp legyen időnk és energiánk a régi szertartásokra, a mesére, a fektetés jól bevált szokásaira. Öleljük meg őt gyakran, beszélgessünk minél többet, különösen a régi és az új otthonunkról. Meséljük el az ő szintjén, miben lesz más az új életünk, de azt is, mi az, ami megmarad. Ezeket a babáknak is elmondhatjuk, aki az összefüggéseket nem fogja megérteni, de a hanghordozásból, a testbeszédünkből áradó megnyugtató szándékot érezni fogja, és örülni fog neki.