Mediátor az óvodában

2018. április 17.

Mediátor az óvodában – avagy hogyan segíthet egy semleges szakértő bevonása az óvodáskorú gyerekek tanulási – és magatartászavarainak megelőzésében

Manapság sokat halljuk, hogy egy gyerek BTMN-es, azaz beilleszkedési, tanulási vagy magatartásbeli zavarokkal, nehézségekkel küzd. De vajon ez most csak egy divat, egy a szakemberek által újonnan megalkotott kategória, vagy egy komoly jelenség, amivel érdemes foglalkozni, és időben megelőzni, kezelni?

Családi mediátorként úgy gondolom, hogy mindenképp érdemes tájékozódni, és odafigyelni a gyerekeinkre, valamint felhívni mind a szülők, mind pedig a kicsikkel foglalkozó pedagógusok (óvónők, tanítók, tanárok) figyelmét a megelőzés és kezelés fontosságára. Mondhatjuk persze, hogy ez csak egy aktuális fellángolás, és a mi gyerekkorunkban nem voltak figyelemzavaros, diszlexiás gyerekek, csak átlagos óvodások és iskolások, akik reggel bementek az oviba, suliba, délután pedig hazajöttek, játszottak, tanultak, és így is felnőttek/felnőttünk.

Valóban nem volt ilyen sok „problémás” gyerek akkoriban, pontosabban nem tudta senki, hogy vannak ilyen nehézségek. De miért nem? Egyrészt nem foglalkozott semelyik szakma, kutatás annyira behatóan ezekkel a problémákkal 20-30 évvel ezelőtt, mint napjainkban. Másrészt akkoriban a sok nagymozgásos játék, azaz biciklizés, fáramászás, fogócskázás, ill. a közös szabad, fantáziát megmozgató játék – társasozás, kártyázás, mesélés, bábozás – sokkal több idejét tette ki a gyerekeknek, mint ma. Az elektronikai „kütyük” nagy (túlzott) mértékű térhódítása miatt a gyerekek ma kevesebbet mozognak, játszanak, ami ezen zavarok kialakulásában óriási szerepet játszik.

A magatartás – és tanulási zavarok kialakulásának számtalan oka lehet, kezdve a genetikai eredettől az érzelmi, pszichés hatásokig bezárólag. Családi mediátorként én az utóbbi okokkal foglalkoznék.

Ma Magyarországon egy adott évre vetítve minden második házasságkötés válással végződik, és a gyermekek körülbelül felének elválnak a szülei még az általános iskolás évei alatt. Emellett számos nagymértékű változás, stresszhelyzet érheti a gyerekeket:

  • költözés
  • óvoda-, iskolaváltás
  • szülők munkahelyváltása (a szülő tovább dolgozik, stresszesebb)
  • hozzátartozó halála
  • kistestvér születése
  • nagytestvér elköltözése (kollégium, továbbtanulás)
  • óvónő, tanítónő személyének változása
  • hozzátartozó súlyos, elhúzódó betegsége

Amennyiben a gyerek által mutatott tüneteket nem vesszük észre időben, és nem foglalkozunk vele, akkor komoly pszichés betegséggé, szorongássá, tanulási- és viselkedési zavarrá alakulhatnak, állandósulhatnak.

A gyermekek sok esetben hamarabb látják, érzékelik, hogy probléma van a környezetükben, mint maga a szülő, ill. érzékenyebben reagálnak a változásokra, mint a felnőttek. Képesek még akkor is érzékelni az ún. metakommunikációs jeleket (pl. megváltozik a szülő légzése, testtartása, hanghordozása, viselkedése), ha a szülők igyekeznek ezt előttük nem mutatni. Sőt, azáltal, hogy a szülő igyekszik közömbös maradni, azt a mintát adja át a gyermekének, hogyan kell palástolni valós érzelmeit, és ezáltal a kicsi egy idő után nem lesz tisztában a saját érzéseivel. A konfliktusoknak a gyerekek háta mögött történő megoldása szintén nem segít, mert nem tanítjuk meg őket arra, hogy a konfliktus nem egy elkerülendő, rossz valami, hanem egy megoldandó feladat, amit ha jól oldunk meg, előre viszi a kapcsolatot, a családi életet.

De hogyan adjuk át a gyerekeinknek a jó mintát, ha mi sem kaptunk ilyet? Lehet-e még felnőttként változtatni a konfliktuskezelési szokásainkon? Kihez fordulhatunk? Mindez kiderül következő cikkünkből.

Varga Szilvia

Családi mediátor, life coach

A szerzőről további információt a www.csaladiproblemak.hu honlapon és a facebook.com/csaladiproblemak oldalon találhatsz.

E-mailes elérhetőség: csaladiproblemak@gmail.com