Miért káros a babára, ha sírni hagyják?

2018. április 4.

A gyerekneveléssel kapcsolatban talán az egyik legvitatottabb terület a sírásra adott reakciók mikéntje. A két szélsőséget a válasz-kész nevelés és a poroszos stílus képviseli, természetesen minden szülőnek saját dolga eldöntetni, hogy a „skála melyik foka” élhető az ő számára. A döntéshozatal, illetve a babával való együttélés során a legfontosabb szempont, hogy kizárólag olyan módszereket alkalmazzunk, és olyan viselkedésformákat, valamint attitűdöket vegyünk fel, amelyeket teljesen magunkénak érzünk. Ugyanakkor kerüljük egy-egy módszer lélektelen, önmagáért való alkalmazását, pusztán azért, mert abban hiszünk, hogy az megoldja a felmerülő problémákat.

Ausztrál tudósok bebizonyították, hogy a babát sírni hagyni jó

Egy 2010-es kutatás szerint a kialvatlan anya hajlamosabb a gyermekágyi depresszióra, és az anya kipihentsége csak úgy biztosítható, ha a baba saját ágyában átalussza az éjszakát. A kételkedő anyákat azzal nyugtatják meg a tudósok, hogy a baba néhány nap alatt rátalál néhány önmegnyugtató technikára, amelyek segítségével képessé válik álomba ringatni magát egyedül is.

A kísérlet során a tudósok azt állapították meg, hogy azok a babák, akikhez nem keltek fel a szüleik, hamarosan megtanulták álomba sírni magukat. Egy másik megfigyelés ugyanakkor kimutatta, hogy a szülők által jó alvónak tartott pár hónapos baba sem alussza végig az éjszakát, csak nem jelzi, ha felébredt. Ebben a korban természetes, hogy az alvásperiódusok végén felébred a baba, és amelyik nem számíthat ilyenkor szülői gondoskodásra, az jobb híján megnyugtatja saját magát.

Ez az adott helyzetben megoldást jelenthet, de a baba lelki fejlődésében olyan károkat okozhat, amelyeket később csak nehéz munkával lehet kiköszörülni. Nem is beszélve az akut stresszhelyzetre adott testi reakciókról, amelyek külső szemlélők számára nem láthatóak, de attól még léteznek.

Milyen hatással van a babára a sírni hagyás, azaz a magány okozta stressz?

Hosszas, gyötrődő sírás során a baba testéből a jó közérzetet okozó hormonok kiürülnek, ugyanakkor a stresszhormon (kortizol) szint tartósan, akár napokra megemelkedik. Az agy olyan válaszreakciót ad a sírásra, mintha a baba valódi, fizikai fájdalmat élne át. Kutatások igazolják, hogy a magány okozta stressz (a termelődő és sokáig magas szinten maradó kortizol) az agysejtek pusztulását okozzák bizonyos régiókban. Ezek a területek kiemelt szerepet játszanak a későbbi tanulási folyamatokban.

Az éjjel magára hagyott baba – mivel a tapasztalatai szerint léteznek olyan helyzetek, amikor nem számíthat az anyja támogatására – bizonytalanul kötődővé válik. Ez a pszichológiai kifejezés azt takarja, hogy a baba (és később a gyerek, majd a felnőtt is) bizalmatlan az emberi kapcsolataiban, mert fel van készülve arra, hogy hol így, hol úgy fog alakulni, egyszer számíthat a másikra, máskor nem.

A gyakori és hosszas stressz-kitettség rendkívül érzékennyé teszi az idegrendszer érintett területeit, így elképzelhető, hogy a későbbi életében sokkal érzékenyebben fog reagálni a hasonló helyzetekre (pl. pánikroham az egyedülléttől). Ezzel párhuzamosan fejletlen marad a stressz-megküzdő, vagyis szorongás elleni rendszere, így vagy szélsőséges természetű (indulatos, sértődékeny, dührohamokkal küzdő) vagy pszichésen gyenge, függő (például alkoholizmusra hajlamos) felnőtt válik belőle.

Mit jelent mindez a szülőre nézve?

Természetesen a fenti felsorolásnak nem az az értelme, hogy Damoklész kardjaként lebegjen a szülők feje felett. A való életben gyakran előfordul, első gyerekes, de talán még inkább, ha több gyereket ellátó szülőkről van szó, hogy nem tudnak azonnal a babához rohanni. Nem is jó, ha a félelem irányítja a lépteinket, inkább csak iránymutatást merítsünk a megfigyelési eredményekből. Minden gyerek más, így máshogy reagálnak a stresszre is, illetve eltérő rugalmassággal képesek alkalmazkodni a kihívásokhoz.

Összességében szülőként törekedjünk arra, hogy hosszasan, kimerítően és vigasztalhatatlanul ne hagyjuk sírni a gyerekünket, legyünk elérhetőek számára, ha ő úgy érzi, hogy vigasztalásra van szüksége. Alakítsunk ki szertartásokat és technikákat a rossz körből való kibillentésére, a baba gyors megnyugtatására, illetve igyekezzünk megtanítani arra, hogy ő maga hogyan tud megküzdeni az élet nélkülözhetetlen stressz-hatásaival.