Milyen vizsgálatok várnak a kismamára a terhesség első trimeszterében?

2018. április 12.

A baba várása során az egyik legszebb pillanat, amikor rájövünk, egy új élet fejlődik bennünk. Az örömteli pillanatok után azonban a szorongás is belép a jövendőbeli mama életébe: hogyan tovább? Mi vár most rám?A kezdeti bizonytalan lépéseket segítünk áthidalni azzal, hogy összefoglaljuk, milyen vizsgálatok várnak a kismamára a terhesség első heteiben.

A terhesség első trimesztere a 0-tól a 12. hétig tart. Ez azonban az észlelt terhesség legrövidebb szakasza, hiszen legkorábban a 4. hétben jelez pozitívan a terhességi teszt. Ilyenkor még csak az aprócska petezsák látható az ultrahang monitorján. Ha nem áll fenn veszélyeztetettségi tényező, nem lombikprogram során fogant a baba, akkor ráérünk az orvost a 6-7. hét környékén felkeresni a terhesség megállapítása céljából. Ekkor ugyanis már van szívhang is, ami biztosan jelzi, hogy minden rendben van a babával.

A 12. hétig még megtörténhet, hogy valamiért elhal a magzat. Vagy már a szívhang sem jelenik meg, vagy megjelenik, de elvetél a kismama. Várt babánál ez egy szomorú esemény, azonban a szervezet így jelzi, hogy valami nem volt rendben a magzattal.

Amennyiben az orvos megállapítja az első vizsgálatnál a terhességet, megkezdődik a terhességi vizsgálatok sora. Először is cytológiai mintavételre kerül sor, hogy megállapítsák a hüvely tisztaságát. A bakteriális, gombás fertőzések hatására ugyanis fennáll a koraszülés veszélye, illetve vetélést is okozhatnak a kismamánál.

Vérvételre és általános vérkép megállapítására is sor kerül. Ekkor ellenőrzik a kismama vércsoportját, és vizsgálják a vérben lévő esetleges ellenanyagokat. Ha az anya RH negatív, a baba pedig pozitív, a kismama szervezete ellenanyagot termel, ami károsíthatja a magzatot. Ilyenkor a szülés vagy vetélés után Gamma-globulin injekciót kap a mama, ami megakadályozza az antitestek termelődését a vérben.

Az általános vérkép során többek között felmérik a vér vasszintjét, hogy elegendő tartalékokkal rendelkezik-e a kismama. Ha alacsony a hemoglobin-érték, akkor nem jut esetleg elég oxigén a magzatba. A vérből a gyulladásos folyamatokra is következtetni lehet. Érdemes toxoplazma vizsgálatot is végeztetni, különösen, ha macskát tartunk, ami terjeszti ezt a betegséget. Ha a kismama már átesett rajta, nincs gond, ha még nem, akkor a terhesség alatt óvatosan kell bánni a macskákkal, szárnyasokkal (még főzés közben is, mivel a nyers hús is fertőzött lehet).

Belgyógyászati vizsgálatra, EKG-ra is elküldik a kismamát. A kezeletlen vesekő, pajzsmirigy-rendellenesség, hólyaghurut stb. a terhesség alatt problémát okozhat akkor is, ha addig tünetmentes volt a kismama. Ilyenkor ugyanis fogékonyabb a szervezet a betegségekre. Cukorbetegség, epilepszia stb. esetén fokozott orvosi felügyeletre van szüksége a mamának.

Ugyan nem kötelező, de érdemes egy fogászati ellenőrzésre is sort kerítenie a kismamának, nehogy egy gyulladt fog később problémát okozzon. A terhesség alatt több kismama küzd fogínygyulladással, ezt megelőzendő érdemes a fogakat megtisztíttatni, leszedetni a fogköveket.

Általában a 12. héten újabb ultrahangvizsgálatra kerül sor. Ilyenkor egy jó géppel már akár látszódhat a baba neme. Ilyenkor mérik meg a tarkóredőt, ami kóros volta Down-szindrómára utalhat. Megmérik a magzatot, megállapítják a korát, nézik a méhlepény elhelyezkedését. A komolyabb rendellenességek ilyenkor már kiszűrhetők, a Down-szindrómán túl például már kivehető, hogy ép, folytonos-e a gerincoszlop, ép-e a hasfal, az agykoponya.

A 11-12. héten ajánlott úgynevezett kombinált tesztet elvégeztetnie a kismamának, ami szintén a rendellenességek kiszűrését célozza. Vérvételből és ultrahangból áll, körülbelül másfél óra alatt elvégezhető és azonnal kézhez kapjuk az eredményt. 35 év fölött mindenképpen vérvételen alapuló genetikai vizsgálat elvégzése javasolt.